A 2020-ra érvényes, országos e-matricák értékesítésében ugyanakkor a NÚSZ viszonteladói hálózata is részt vesz majd.
 
A NÚSZ felhívta a figyelmet arra, hogy a D2 díjkategóriába tartozó - hétnél több személy szállítására képes, illetve 3,5 tonnánál kisebb  össztömegű áruszállító - járműveknél már nem éri meg idei éves országos e-matricát venni, ehelyett havi országos pályamatrica vásárlását javasolják. Utóbbival jobban járnak az autósok, egy hónapra ugyanis 9560 forintba, míg egy évre 42 980 forintba kerül a D2-es matrica.
 
A szolgáltató közölte azt is, hogy az autósok körében gyakori a díjkategória tévesztés, ami pótdíj fizetést von maga után. Az idei első fél évben több mint 15 százalékkal nőtt azoknak a magyar autósoknak a száma, akik a D2 kategóriába tartozó járművükre D1-es - azaz személygépjárműre érvényes - országos, havi vagy 10 napos matricát vásároltak. Hozzátették, hogy tavaly a NÚSZ Zrt. a téves besorolás miatt több tízezer fizetésre felszólító levelet küldött belföldi ügyfeleinek.
 
A NÚSZ Zrt. azt javasolja az autósoknak, hogy matricavásárláskor mindig a forgalmi engedélyben található adatoknak megfelelőn vásárolják meg az e-matricát.
 
Az ematrica.nemzetiutdij.hu oldalon az autósok tájékoztatást kapnak a megfelelő kategória kiválasztásához, probléma esetén pedig fordulhatnak a NÚSZ telefonos ügyfélszolgálatához is.