A tárcavezető a magyar méhészek XI. világtalálkozóján azt mondta: a magyar méhészet kicsi, de stratégiai fontosságú ágazat, amely nélkül nagy ágazatok kerülnének bajba.   Hangsúlyozta: a méhek által végzett beporzás nélkül a biológiai sokszínűség kerülne veszélybe. Erre tekintettel a kormány ebben az évben bevezette a beporzási támogatást, amelynek összege méhcsaládonként 500 forint volt. Jövőre ezt a támogatást 1000 forintra emelik – tette hozzá Nagy István.

A 25 százalékos emelés azt jelenti - mondta -, hogy a méhészek számára elérhető forrás 998,5 millió forintra bővül. Nagy István beszélt arról, hogy az Európai Unión kívüli országokból, főként Kínából érkező méz gyakran gyengébb minőségű. A magasabb technológiai színvonalon és magasabb élelmiszer-biztonsági feltételek mellett termelő tagállami méhészek nehezen állják az árversenyt, aminek hosszabb távon az lehet a következménye, hogy piaci alapon egyre kevésbé lesz fenntartható a méhészeti tevékenység.

Az agrárminiszter kiemelte: a méhészet gazdaságosságának csökkenése miatt egyre kevésbé választják a fiatalok a méhészkedést. Ezzel nem az a legnagyobb probléma, hogy harmincezer tonna méz helyett csak 15 ezer tonna termelődik, hanem a méhcsaládok csökkenésével elmaradhat a beporzás, aminek már nemzetgazdasági következménye lehet.