Potápi Árpád János kiemelte, az idei tanévre rekordszámú jelentkezés érkezett, aminek eredményeként 101 ezer, többségében hetedik osztályos diák összesen 450 ezer vendégéjszakát tölt el a környező országokban. Az idén induló program célja változatlanul az, hogy megerősítse a fiatalok hazaszeretetét, magyar identitását és a külhoni magyarokkal ápolt kapcsolatrendszerét – fejtette ki az államtitkár.

Hangsúlyozta, a magyar kormány finanszírozásával működő program intenzitása 100 százalékos, vagyis a nyertes pályázók összes költségét fedezi az állam. Az iskolák a következő tanévben a korábbi 5-6 millió forint helyett már 6-7 millió forintot nyerhetnek el az utazások finanszírozására – tette hozzá.

Potápi Árpád emlékeztetett, a 2010-ben elindított Határtalanul! az egyik legrégebbi és legsikeresebb nemzetpolitikai program, amelynek elsődleges célja, hogy a magyar fiatalok iskolás éveik alatt legalább egyszer eljuthassanak egy határon túli magyarlakta területre. Az elmúlt tanévekben összesen mintegy 300 ezren éltek ezzel a lehetőséggel, akikhez több mint 100 ezer diák csatlakozik a jelenleg tartó iskolaévben – mondta. Megjegyezte, a kabinet éves szinten mintegy 5,3 milliárd forinttal támogatta a programot az előző egy-két tanévben. 

Az államtitkár kitért arra is, hogy 2020 az erős magyar közösségek éve, amelynek kiemelt eleme a „Határtalanul!”; ennek keretében konferenciákat, rendhagyó tanórákat és vetélkedőket szerveznek. A program újdonságaként említette, hogy ez évtől pedagóguscsoportok is pályázhatnak tanulmányutakra.

Potápi Árpád a programot támogató két kiadványra is felhívta a figyelmet: a Rákóczi nyomában – Kárpát-medence útikönyv, valamint a Magyarság Háza és a Székelyföldi Legendárium gondozásában készült Bakancslista füzet egyaránt segítséget nyújt a fiataloknak az utazásukban. A kormány képviselője szólt arról is: a Nemzetpolitikai Kutatóintézet egy tavaly, év végén készült felméréséből kiderült, hogy a magyar fiatalok legalább 78 százaléka járt már valamelyik határon túli területen, 62 százalékuknak pedig van határon túli barátjuk.

Erdélyi Rudolf Zalán, a Határtalanul! programot lebonyolító Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta, az új pályázati kiírást széles társadalmi egyeztetés előzte meg, aminek eredményeként egyszerűsítették a pályázati dokumentációkat és gyorsították a kifizetéséket. Kiemelte, a program nagy hangsúlyt fektet a résztvevők biztonságára, ennek része például, hogy – egy a Belügyminisztériummal kötött megállapodás alapján – külön ellenőrzik a diákokat szállító buszok állapotát.

 A vezérigazgató szintén fontosnak nevezte, hogy az iskolák az utazásra, valamint a pedagógusok napidíjára is a korábbinál magasabb összegekre pályázhatnak.