"Engedtünk több zenekar kérésének, a nyári fesztiválok és koncertek nagy számára tekintettel meghosszabbítottuk a cirkuszi témájú dalok beküldési határidejét szeptember 30-ig" - olvasható a Fővárosi Nagycirkusz MTI-hez eljuttatott közleményében.
 
Mint kiemelik, a művek születését a Fővárosi Nagycirkusz azzal is segíteni szeretné, hogy a pályázni tervezők a dalszerzés inspirációjaként megtekinthetik a Fővárosi Nagycirkusz Repülőcirkusz című, szeptember 8-ig műsoron levő nyári produkciójának bármelyik, szabadon választott előadását. 
 
A Fővárosi Nagycirkusz fenntartója által meghirdetett pályázatra a cirkusz csodájának művészi megfogalmazását várják a dalszerzőktől. A pályázattal olyan dalok születését szeretnénk segíteni, amelyek megmutatják, milyen egyedülálló élményt, örömet kap a közönség az egymásra koncentráló, bámulatos fizikai teljesítményt nyújtó artistáktól, zsonglőröktől, bűvészektől és bohócoktól az előadásokon - olvasható a Fővárosi Nagycirkusz honlapján.
 
Mint írják, kortól függetlenül bárki nevezhet, egy szerző vagy alkotói csoport több dallal is indulhat. 18 éven aluliak jelentkezéséhez írásbeli szülői, gondviselői hozzájárulást kérnek. A pályázatokat a dalpalyazat@maciva.hu címen várják szeptember 30-ig.
 
A pályázat döntőjét ősszel tartják a Fővárosi Nagycirkuszban, ahol a zsűri által kiválasztott dalokat koncerten adhatják elő élőben szerzőik vagy előadóik. Az est végén hirdetik ki a győztes dalt és a további helyezetteket. Az első díj 1 millió, a második 500 ezer, a harmadik 350 ezer forint, a közönségdíj 500 ezer forint pénzjutalommal jár. A pályázatokat szakmai zsűri, ismert előadóművészek, dalszerzők és a Fővárosi Nagycirkusz zenei vezetője értékelik.
 
A pályázatról további információ a https://www.fnc.hu/szolgaltatasaink/koteltanc-dalpalyazat linken érhető el.
 
A klasszikus, tradicionális értékek ápolása mellett a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. a legutóbbi években olyan kortárs, történetmesélő cirkuszi előadásokat is bemutat, amelyek létrehozásában szövetkezik a társművészetekkel, a színházművészettel, a táncművészettel, a képzőművészettel, az irodalommal és a zenével. Ennek jegyében hirdették meg 2018-ban Csoda a cirkuszban nevű irodalmi pályázatukat, amelyre verseket és novellákat vártak. Felhívásukra mintegy 200, a cirkusz varázslatos világát ábrázoló mű érkezett az ország minden tájáról és a határokon túlról is - olvasható a honlapon.