Az utóbbi években kialakult kamatkörnyezetben sokan fordultak a magas hozammal kecsegtető lakásbefektetések felé, az albérletárak emelkedése pedig rátett egy lapáttal, különösen a fővárosban és a vidéki egyetemvárosokban. A lakáskiadás továbbra is jó befektetést jelent, igaz, az elmúlt évekhez képest kicsit kevesebb lett a hozam - derül ki az ingatlan.com és a money.hu közös elemzéséből. A kutatás több mint 900 ezer 2018-ban és 2019-ben aktív, de a piacról már lekerült eladó és kiadó ingatlanhirdetés alapján vizsgálta a 20-100 négyzetméteres lakások bérleti díjából és eladási árából kalkulált hozamait.

Hozamok és drágulás

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: “A fővárosban az idén 5,5 százalékos bruttó hozamot lehet elérni egy lakással, ami elmarad a 2018-ban mért 6,1 és a 2017-es 6,7 százaléktól. Ugyanakkor más befektetésekhez képest még mindig csábító lehet ez az eredmény azok számára is, akik most fektetnének ingatlanba. A kiadásból származó hozamcsökkenést elsősorban az okozza, hogy a lakások ára folyamatosan emelkedik.” A szakember az áremelkedés mértékéről szólva idézte a legfrissebb KSH-adatokat is, amelyek szerint 2018-ban 36,2 százalékkal voltak drágábbak a használt lakások, mint 2015-ben.

Legjobb városok vidéken

Az eladó lakások ára és a bérleti díjak nagyon eltérőek az országon belül is, ennélfogva a hozamok is különbözőek.

Vidéken elsősorban az egyetemvárosokban és a gazdaságilag erős városokban élénk az albérletpiac. Például a 2,7 százalékos munkanélküliséggel rendelkező Tatabányán kedvező 7,2 százalékos hozamot lehet elérni a lakáskiadással. Az egyetemvárosok közül pedig Miskolc kiemelkedő, 7,6 százalékos hozamot nyújt, de Pécs is magas, 7 százalék körüli hozammal rendelkezik. A gazdaságilag erősnek mondható megyeszékhelyek közül Székesfehérváron 6,1 százalékkal adhatók ki a lakások, Győrben 5,9 százalékot mért az ingatlan.com.

Legalább 10-20 millió kell a befektetőknek, hogy labdába rúgjanak

Balogh László elmondta, hogy az árak emelkedéseke miatt egyre több pénzre van szükség ahhoz, hogy valaki befektetőként jelenjen meg a lakáspiacon. Budapesten ehhez legalább 15-20 millió forint szükséges, a többi nagyvárosban pedig 10-15 millió forint. Részben emiatt, részben pedig a befektetés hozamánál alacsonyabb hitelkamatok miatt egyre népszerűbb a hitelre történő vásárlás a befektetők körében is. „A hitelfelvétellel kombinált befektetés viszont kockázatos, és csak azoknak javasolt, akik más biztos jövedelemforrással is rendelkeznek” – fogalmazott az ingatlan.com szakértője.