A CP Contact által az MTI-nek pénteken eljutatott közlemény szerint a cég a Nielsen piackutatóval közösen készített, havonta ismételt, országos reprezentatív mintán végrehajtott kutatása, amely 800 ember megkérdezésén alapul, kiterjed a fogyasztói tudatosságra és a kereskedőkkel szembeni bizalom változásaira is. Ezekből a felmérésekből áll össze a Fogyasztóvédelmi Index, ami a vásárlók fogyasztóvédelmi attitűdjeinek negyedéves változásairól ad tájékoztatást. Az index eredményeit most közölték először.   
    
Kiemelték: az első három hónapban mért emelkedés oka, hogy a felmérések szerint a fogyasztók az adventi időben vásárolt termékeket február-március környékén viszik vissza különböző hibák, problémák miatt. A havonta végzett felmérésekből példaként említették a márciusit, amikor a vásárlók 19 százaléka tett panaszt valamilyen termékekre, míg januárban ez az arány csupán 12 százalék volt.  
    
A termékreklamációk között ebben az időszakban is az élelmiszerek álltak az első helyen, valamint a ruházati cikkekkel, ezen belül is főként a cipőkkel kapcsolatos problémákat emelték ki a vásárlók.
    
A fogyasztói bizalom alakulásáról kifejtették: a bizalmatlan vásárlók aránya 2017 első negyedévében 51,7 százalék volt, ami mérsékelt növekedést jelent az előző negyedévi 51 százalékhoz képest. A bizalmatlanság és a reklamációk száma azért nőtt meg egy időben, mert ilyenkor magasabb az elutasított kifogások száma is, ami azonnal erősíti az üzletek iránti ellenszenvet. Mindezt azzal magyarázták, hogy a válaszadók jelentős része félrevezetésnek értékeli, ha a kereskedő vagy a szolgáltató hibásan értelmez egy fogyasztóvédelmi szabályt.
    
A Consumer Protection Contact 2007 nyarán alakult magyar tulajdonú vállalkozás, innovatív fogyasztóvédelmi szolgáltatásokat kínál. A társaság kiemelt célja a kereskedelmi kultúra fejlesztése, a bizalmon alapuló kapcsolatok kialakítása a fogyasztóvédelem témakörében érintett három fő szereplő: a fogyasztó, a szolgáltató és a hatóságok között.