A minisztérium kezdeményezésére a szolgáltatók a legszélesebb körben használt tanulói, alkalmazotti vagy nyugdíjas kedvezményekre jogosító okmányok mellett a további kedvezményeket megalapozó dokumentumokat is elfogadják friss érvényesítés nélkül a veszélyhelyzet megszűnése után.
 
A diákigazolványok esetében a hosszabbítás legfeljebb december közepéig szól, hiszen az érvényesítő matricák vagy igazolások beszerzése jelenleg nem vagy csak nehézkesen lenne megoldható, ugyanakkor az őszi félévben, a várhatóan újranyíló intézményekben a tanulók, hallgatók már hozzájuthatnak az okmányokhoz, érvényesíttethetik azokat.
 
Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a közlemény szerint elmondta: "az innovációs tárca az egészségügyben dolgozók munkájának megkönnyítése érdekében tette ingyenessé a közösségi közlekedés használatát a veszélyhelyzet idejére a védekezés első vonalában küzdők számára".
 
A lehetőséggel nemcsak az orvosok és ápolók, hanem a kórházak, más intézmények adminisztratív vagy technikai feladatokat ellátó munkatársai is élhettek. A kormány a díjmentes utazási lehetőség biztosításával is jelezte: helytállásukért köszönet és hála illeti meg a sikeres magyarországi védekezésben kulcsszerepet betöltő szakembereket - fogalmazott.
 
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a zavartalan átmenet biztosítása érdekében arra kérte a szolgáltatókat, hogy az egészségügyi dolgozóktól június végéig ne kérjenek jegyet, bérletet, ezek hiányában tekintsenek el a pótdíj kiszabásától is - tette hozzá a közlemény szerint.