A főpásztor a 2009 óta tartó, saját forrásból és állami támogatással megvalósuló rekonstrukcióról elmondta, a felújítás során végzett régészeti feltárások kutatási eredményei alapján pontos ismeretekhez jutnak a korabeli székesegyházak, a Szent István kori és a kora gótikus második székesegyház körülményeiről. "Ezen a tájon, ahol a török nem hagyott semmit, feltárul ezeréves múltunk" - mondta Bábel Balázs.

Az altemplomból előkerült mintegy hatszáz csontvázat is méltó helyre tették. Az ismerteket visszatemették, az ismeretleneket pedig közös osszáriumban (csontházban) helyezték el. A főszékesegyház templomhajójából üvegfalak segítségével teszik láthatóvá az első székesegyház alapjait és a második több szép pillérét - tette hozzá.

Csak papszentelésre és istentiszteletekre nyílik meg a kalocsai főszékesegyház
 

Hívek a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházban tartott papszentelésen 2016. június 25-én. Ezen a napon a felújított részek megáldásával és három pap felszentelésével megnyitották a hívek számára a 2009 óta felújítás alatt álló főszékesegyházat. (MTI Fotó: Ujvári Sándor)

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke azt is elmondta: mára szinte teljes egészében bebizonyosodott, hogy a kalocsai érsekség első érsekének csontmaradványait és relikviáit tárták fel. A Szent István királynak a pápától koronát hozó Asztrik érsek csontmaradványait és a talált tárgyi emlékeket, harangot és sok pénzérmét is már az Astriceumban állítják ki. Az épülő kulturális komplexumban kap helyet a kő- és képtár, és oda költöztetik az érseki kincstárat is.   

Bábel Balázs szerint a főszékesegyház felújítása mellett szükségessé vált a Szentháromság tér alatt húzódó víz- és szennyvízvezetékek cseréje és a tér újrakövezése is. A terület megbontásához régészeti feltárások is kötődhetnek.

A főszékesegyház az eddig felújított részek megáldásával és három pap felszentelésével nyílt meg, de csak az istentiszteletek idejére. A turisták az érseki könyvtárat és a kincstárat azonban a felújítási munkák ideje alatt is látogathatják, és a Zárdatemplomban rendszeresen hallhatók orgonahangversenyek is.